„Az adatelemzést és a cikkírást csak lerakni lehet, befejezni nem” Interjú Czikkely Mártonnal, a Karikó Katalin által alapított JATE-díj első kitünte
Czikkely Márton Simon még a PhD fokozatát sem szerezte meg, de az antibiotikum-rezisztenciáról már a legnevesebb lapokban jelennek meg tanulmányai, és azokra a legmagasabb szinteken figyelnek. Jól mutatja ezt az is, hogy hallgatói kategóriában ő lett a Karikó Katalin által alapított JATE-díj első kitüntetettje. Az NTA-s hallgatóval, aki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetében kutat, ennek apropójából beszélgettünk.
– Hogy élted meg, amikor kiderült, hogy hallgatói kategóriában neked ítélték a díjat?
– Tudtam róla, hogy jelöltek, de a hír váratlanul ért. Épp egy megbeszélésen voltam, amikor egyszer csak csörögni kezdett a telefonom. Láttam, hogy egy ismeretlen, amerikai számról hívnak, így kinyomtam, de amikor már többedszerre szólalt meg, felvettem. Bemutatkozott Karikó Katalin, amitől teljesen leblokkoltam. Ekkor eszméltem rá, hogy valószínűleg a JATE-díj miatt hív. A hírt végtelen kedvességgel mondta el, szinte meg sem tudtam szólalni. A mellettem lévő kollégák nevettek is, annyira lefagytam. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy ő személyesen keresett meg. Magának a díjnak is nagyon örültem, hiszen komoly elismerése az eddigi munkámnak.
– Hogyan kezdtél el kutatni?
– Budapesten, a Városmajori Gimnáziumban érettségiztem, és már középiskolásként érdekelt a biológia. Emlékszem, hogy a tanárom, dr. Jánossyné dr. Solt Anna az első óráján megkérdezte, hogy ki szeretne kutató lenni. Neki köszönhetően kapcsolódtam be az NTA programjába, ami akkoriban még nem volt elérhető az egész országban. Mi ennek megfelelően csak a Nobel-díjas látogatásokon vettünk részt Szegeden, illetve ahhoz kapcsolódóan voltunk laborgyakorlaton a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium. Ezek az élmények még inkább megerősítették bennem, hogy kutató akarok lenni, a dilemmám csak az volt, hogy biológus legyek-e vagy orvos. Képzőhelyként a Szegedi Tudományegyetem teljesen egyértelmű volt számomra, két okból is.
– Mégpedig?
– Akkoriban az NTA felsőoktatási programja csak Szegeden volt elérhető, és Szegeden kutatott Pál Csaba is, akivel már korábban kapcsolatban voltam. Vele a gimnáziumi években ismerkedtem meg egy versenynek köszönhetően, amin én lettem az egyik első helyezett. Amikor megkérdeztem, van-e lehetőség arra, hogy a laboratóriumában kutassak, igenlő választ adott, így már akkor csatlakoztam a csoportjához, és nála kutathattam az egyetemi években is. Ő lett a Szent-Györgyi mentorom. Az egyetemi tanulmányok és a tudományos munka összekapcsolása nem okozott számomra nehézséget, de azért volt több olyan év, amikor egyéni tanrendre volt szükségem. Voltak napok, amikor 12 órákat dolgoztam, és nyári gyakorlatok, amik után még bementem a laborba. De azt soha nem éreztem, hogy kibírhatatlan lenne a terhelés. Utólag már azt is látom, hogy mennyire nagy segítség volt, hogy az orvosi egyetem hat évében kutattam. Így a doktori képzést már jelentős tapasztalattal, megjelent publikációkkal kezdhettem.
– Milyen volt bekapcsolódni Pál Csaba kutatásaiba?
– Eleinte genommérnöki módszerek fejlesztésével foglalkoztam, majd áttértem az antibiotikum-rezisztencia témájára, ami a labor fő profilja. Pál Csaba tartott nekünk szemináriumokat is, amiken a kutatói életpálya különböző aspektusait beszéltük át. Például, hogy miként olvassunk cikkeket. Vagy hogyan rágjuk át magunkat egy hét alatt 100 publikáción egy adott tudományterületről, amit nem ismerünk, és hogyan találjuk meg bennük azokat a hiátusokat, amiket jó lenne kutatni. Megkaptuk tőle azt a gondolkodásmódot is, ami nemcsak azt segíti, hogy a kérdésfeltevésekre tudományos tényekkel tudjunk válaszolni, hanem azt is, hogy a megoldásaink top lapokban jelenjenek meg. Ahhoz is rengeteg segítséget kaptunk tőle, hogy jó előadásokat tarthassunk, olyanokat, amik érthetőek bárki számára. Borzasztóan hálás vagyok neki mindezért.
– Már tíz olyan publikációd van, ami vezető folyóiratokban jelent meg, közülük három egészen kiemelkedő: egy elsőszerzős a Nature Microbiologyban, egy társszerzős a Science Translational Medicine-ben, majd ismét egy elsőszerzős a Nature Communicationsben.
– Ezeknél azt néztük, hogy a fejlesztés alatt álló antibiotikumokra miképp alakul ki rezisztencia a legveszélyesebb kórokozókban, és megpróbáltuk azt kísérletekkel előrejelezni. Az első cikkünkben arról számoltunk be, hogy rezisztencia az ilyen gyógyszerek ellen ugyanolyan könnyen kialakul, és ennek mechanizmusa hasonló ahhoz, ami a már régóta használt antibiotikumoknál megfigyelhető. Ez azért van így, mert az új antibiotikumok nem elég újak, és így a rezisztencia úgymond készen várja őket, egyből a piacra dobásukat követőn. A második cikkükben szintén ezt a trendet írtuk le, de a kórokozók egy másik csoportjánál. Itt külön érdekesség volt, hogy egy olyan szerre is ki tudtunk mutatni rezisztenciát, amit korábban rezisztenciabiztos antibiotikumként tartottak számon. Sok kórokozónál olyan antibiotikumrezisztencia-mechanizmust is találtunk, ami rácáfolt a szakirodalmi adatokra. A harmadik cikkünk már adhat okot optimizmusra: abban egy olyan antibiotikum-csoportot mutatunk be, ami potenciálisan sokkal jobban ellenáll a rezisztencia kialakulásának.
– Minek köszönhetően?
– Ezek a szerek kettős hatásmechanizmusúak, egyrészt támadják és átjárhatóvá teszik a baktériumok membránját, másrészt gátolják a sejt valamelyik egyéb életfunkcióját. Ez teheti rezisztenciabiztossá, vagy legalábbis arra kevésbé hajlamossá az antibiotikumokat. Kettős hatásmechanizmusú antibiotikumok már most is vannak a piacon, de a kutatásunkból látszik, hogy a lényeg nemcsak az, hogy a gyógyszerek hatásmechanizmusa többféle legyen, hanem az is, hogy milyen célpontokat támadunk velük. Mi az eredményeink alapján erre tudunk javaslatokat tenni.
– Hogy néznek ki azok a kutatások, amikből ilyen dolgok kiderülnek? Vagy hétköznapibban fogalmazva: milyen egy munkanapod?
– A kísérletes munkában nagyon szeretem, hogy változatos. Van például olyan napom, amin úgymond iparosmunkát végzek. Ez sarkosan fogalmazva azt jelenti, hogy bemegyek a laborba, átpipettázok sok száz dolgot egyik helyről a másikra, berakom őket egy gépbe, aztán az inkubálás után kiveszem őket, és csinálok velük valamit. Ilyenkor a napom arról szól, hogy reggel még nincs semmim, délután pedig vannak mintáim a hűtőben. Mások azok a napok, amikor kísérleteket tervezünk, és kitaláljuk, miként lehet azokat jól megcsinálni. És ott van az adatelemzés és a cikkírás is, ami olyan, hogy azt csak lerakni lehet, befejezni nem. Ez a feladat azért nehéz, mert azt érezzük: mindig lehetne valami még szebb és még jobb, még tökéletesebb. Ugyanakkor fontos, hogy megtanuljuk lezárni a projekteket, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor soha sem publikálunk semmit. A lezáráshoz rengeteg segítséget kapunk Pál Csabától, ő ebben nagyon jó. Mindig kiválóan koordinálja, hogy valamit mikor engedjünk el, mikor fogadjunk el, hogy már jó.
– Most min dolgozok?
– Amikor a Nature Microbiologyban megjelent kutatásunkat végeztük, több mint hatszáz antibiotikum-rezisztens baktériumunk jött létre. Ezek nyolc törzsbe tartoznak, és tizenkilenc antibiotikumokra lettek adaptálva. Mivel feltártuk, hogy milyen mutációk vezettek bennük antibiotikum-rezisztenciához, remekül tudtuk őket karakterizálni. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy a fertőzőképességükre miképp hatnak a rezisztencia kialakulása során létrejövő genetikai változások. Az eddigi eredményeink sokkolóak, ugyanis azt látjuk, hogy a rezisztenssé vált antibiotikumok gyakorta fertőzőképesebbek annál, mint amilyenek korábban voltak. Ez teljesen ellentmond a várakozásainknak, és annak, amit az eddigi szakirodalom mutatott. A tudományos konszenzus ugyanis az volt, hogy amikor egy baktérium rezisztens lesz, akkor gyengül. Ennek magyarázata az volt, hogy a rezisztencia fenntartása úgymond drága dolog, és a kórokozónak kevesebb erőforrása marad az egyéb funkciókra. Ehhez képest mi találtunk olyan baktériumokat, amelyek a rezisztencia mellett szuper fertőzőek is lettek. Most azt járjuk közbe, hogy ennek a hátterében milyen genetikai változások, illetve milyen egyéb sejtélettani tényezők állnak. Már vannak erről előzetes eredményeink, és már dolgozunk a kéziraton is.
– A kutatómunka mellett már te is vállalsz mentori feladatokat.
– Junior mentorként egy negyedéves orvostanhallgatót segítek. Mészáros Léna abba a projektbe kapcsolódott be – ami egyébként közös Juhász Szilvia laborjával –, amit az imént említettem, és amiben a baktériumok virulenciájával, fertőzőképességével foglalkozunk. Van egy másik projekt, ami az én ötletem alapján indult, és amire nagyon büszke vagyok. Ebben azt szeretnénk megérteni, hogy a baktériumoknak egy bizonyos stresszválasza hogyan befolyásolja az antibiotikum-rezisztenciát. Eddig azt gondolták, hogy ez a stresszválasz csak antibiotikum-toleranciát okoz – ami annyit tesz, hogy ugyan lassabban, de az antibiotikum hatására a baktérium elpusztul. Viszont már tudjuk, hogy a segítségével a baktériumok képesek valódi rezisztenciát is kialakítani. A projektünkben azt vizsgáljuk, hogy ennek milyen hatása van a baktérium egyes működéseire. Ezen a projekten már több diák együtt dolgozik velem.
– Nem annyira jó látni, hogy míg a kutatók gőzerővel keresik a megoldást az antibiotikum-rezisztenciára, addig a gyógyszercégeket mintha nem érdekelné ez a kérdés.
– Jelentős részük éppen a rezisztenssé válás miatt hagyott fel az antibiotikumok fejlesztésével. Egyszerűen nem éri meg nekik, hogy milliárdokat öljenek olyan készítményekbe, amiket a betegek csak rövid ideig használnak, és amelyek a rezisztencia miatt előbb-utóbb hatástalanná válnak. A mi víziónk pont emiatt az, hogy mielőtt a gyógyszergyárak megvásárolnak egy antibiotikumot, vagy mielőtt vagyonokat invesztálnak a gyógyszerfejlesztés első, második és harmadik fázisába, készítenek egy egészen átfogó rezisztenciavizsgálatot. Most azt látjuk, hogy ha vannak is ilyen kutatások, azok nagyon gyengék, olyanok, mintha azt akarnák, hogy még véletlenül se derüljön ki a rezisztencia. Nem jó az a gyakorlat sem, hogy az antibiotikumok fejlesztésénél az elsődleges szempont az, hogy jobb legyen a mellékhatásprofiljuk és a hatásspektrumuk. Persze ez is fontos, de mit sem számít, ha a baktériumok rezisztensek lesznek rá, és emiatt nem lehet őket használni. Itt lényeges szemléletváltásra van szükség.
– Lesz valaha olyan antibiotikum, amivel szemben soha nem alakul ki rezisztencia?
– A helyzet az, hogy a baktériumok nem hülyék, és előbb-utóbb minden ellen megtanulhatnak védekezni. Emiatt nem lehet azt mondani, hogy valami örökre hatásos lesz ellenük. Az igazi kérdés az, hogy sikerül-e olyan hatásmechanizmusokat találnunk, amik ellen a lehető legkésőbb alakul ki rezisztencia. Fontosak lennének a fajspecifikusan alkalmazható, szűk spektrumú antibiotikumok is. És általában az, hogy az ilyen gyógyszereket az orvosok okosan, átgondoltan alkalmazzák.
– A PhD fokozat megszerzése után is maradsz az antibiotikum-rezisztencia témájánál?
– Pál Csaba mindig arra buzdított bennünket, hogy próbáljunk olyan külföldi laborokba menni, ahol Magyarországon nem elérhető technológiákat is megismerhetünk, majd a megszerzett tudással hazajönni. Ő is azt követően alapította itthoni laborját, hogy az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban tapasztalatot szerzett. Ezzel a kérdéssel már én is elkezdtem foglalkozni, de konkrét terveim még nincsenek. Itt is követem a mentorom tanácsát, aki mindig elmondja: posztdoktori kutatólabort soha nem a földrajzi hely szerint kell keresni. Tehát nincs olyan, hogy mondjuk Németországban akarok kutatni, és ott kezdek el lehetőség után nézelődni. A lényeg, hogy találjak egy olyan témát, ami kellően távol van a jelenlegi munkámtól, és így képes legyek annak a területén egészen új dolgokat tanulni. Nem jó, ha a mentorunk munkásságát replikáljuk, mert akkor nem esünk annyira messze az ő fájától. Az is fontos, hogy az új terület annyira azért legyen közel a jelenlegihez, hogy otthonosan mozogjunk benne. Ezt én is így érzem, nem hinném, hogy posztdoktorként mondjuk neurobiológus akarnék lenni, amihez gyakorlatilag a nulláról kellene kezdenem mindent.
– És mi az, ami szóba jöhet?
– Olyan mikrobiológiai témában gondolkodok, aminél a mostanihoz hasonló eszközöket és módszereket használhatok. Meg lehetne például nézni az élelmiszer-adalékok vagy a környezetkárosító mikroműanyagok baktériumokra gyakorolt hatását. Ha a témám véglegesedett, akkor keresek majd olyan témavezetőt és kutatólabort, ahol a közös munka elkezdődhet, és sikeres lehet. Ennek helyszíne már teljesen mindegy, lehet akár a világ másik felén is. A posztdoktori évek után szeretnék önálló kutatócsoportot is alapítani. Mivel Szeged és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont nagyon a szívemhez nőtt, boldog lennék, ha vissza tudnék ide térni. De tíz évre előre semmit nem lehet megjósolni, úgyhogy ezek még nyitott kérdések.
– Zárásként beszéljünk picit a hobbiktól. Jut rájuk időd?
– Rengeteg hobbim van, messze nem csak kutatással foglalkozom. Andóczi-Balog József, az NTA kulturális szervezője is óva intett minket attól, hogy szakbarbárok legyünk. Kiválóan átadta nekünk Szent-Györgyi Albert reneszánsz szellemiségét, hogy igenis foglalkoznunk kell aktuális társadalmi ügyekkel, kultúrával, művészetekkel. Nem szabad, hogy az életünk csak az kutatási témánkról szóljon. Fontosnak tartom a nyelvtanulást és az idegen nyelveken való olvasást is – ezt az angol mellett spanyolul teszem –, mert az gondolom, azon keresztül nagyon mélyen meg lehet ismerni egy kultúrát. A koronavírus-járvány idején perzsául is tanultam. A feleségemmel, aki amúgy szociológus, szoktunk kerámiázni, és otthon van vagy száz trópusi növényünk. Imádunk füvészkertekbe járni, kortárs gasztronómiát kipróbálni, múzeumokat látogatni, szeretjük a kortárs színházat. Ezekből tudunk feltöltődni, kulturálisan is művelt, sokszínű emberré válni. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a munkában is megálljuk a helyünket.
Szabó Emese
A cikkhez felhasznált képeket a www.u-szeged.hu oldalról vettük át, a fotókat készítette: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám.
2025.11.19.
Vissza