Nobel-díjas vendég a Kecskeméti Református Gimnáziumban

A Nemzeti Tudósképző Akadémia és Kecskemét város közötti együttműködésnek köszönhetően 2024. április 13-án a „hírös” városba látogatott a Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXII. találkozójának díszvendége Brian Kobilka, Nobel-díjas fiziológus. Az amerikai kutatót az eseményre elkísérte felesége, Tong Sun Kobilka és Martin Morad, a Dél-karolinai Orvosi Egyetem regeneratív medicina és a sejtbiológia professzora.  A vendégeket a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója, illetve az intézmény Szent-Györgyi tanárai, valamint Kecskemét város polgármestere és oktatási ügyekért felelős alpolgármestere, a református egyház helyi lelkésze és dr. Horváth Zsolt a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház orvosigazgatója fogadta. A tudósok először a Kecskeméti Református Gimnáziumban laborgyakorlatot tekintettek meg, majd kötetlen beszélgetésen vettek részt az érdeklődő diákokkal. A program további részében a konferencia kiemelt vendégei a kecskeméti Városházán rendezett fogadásra voltak hivatalosak, majd egy sajtótájékoztatón fogadták az újságírók kérdéseit.

2024.04.22.

Vissza