Óriási siker a Szent-Györgyi diák felvételin


Óriási siker a Szent-Györgyi diák felvételin – közel ötszörösére nőtt az első évfolyamból a programba felvett diákok száma

Az elmúlt évben mindössze két hallgató került be a Szent-Györgyi Diákok közé az SZTE ÁOK I. évfolyamából. A felvételizők kevesebb, mint 20%-a érte el a rendkívül magas felvételi követelményeket. Ennek az adatnak az ismeretében a kuratórium úgy döntött, hogy már gimnáziumi szinten megkezdi a hallgatók toborzását. A kiválasztott diákok 2013. novemberében megismerhették lehetséges mentoraikat, megtekinthették a kutató laboratóriumokat és májusban már Nobel-díjas kutatókkal is találkozhattak.  A siker nem maradt el. A 2012-s közel 40 fős Szent-Györgyi Ifjak közül 10-en bekerültek az SZTE ÁOK 1. évfolyamába (felvételi eredményeik a felvettek legjobb 25%-ba tartoztak) és közülük 9 fő Szent-Györgyi Diák lett. A felvett diákok közül többen úgy nyilatkoztak, hogy a program jelentősen befolyásolta választásukat, volt aki egyértelműen jelezte is, hogy a program nélkül nem Szegedre jött volna.    
A fenti siker meggyőzte a kuratóriumi tagokat, hogy folytassák a gimnáziumi programot. Idén így már második alkalommal találkozhatnak november 28. és 29-én a Szent-Györgyi Diákok, Ifjak, Tanárok és Mentorok.  A program struktúrája hasonló lesz, mint tavaly, beépítve természetesen a Tanárok és Ifjak visszajelzéseit és a jobbító javaslatait.
Az idén felvett Szent-Györgyi Diákok mára már a mentoraikat is megtalálták és kezdődik a munka! Sic itur ad astra.


 

2014.10.29.

Vissza