2023. november hónap legjobb képzési központja: Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

Matek és természettudomány: a Földesben sok évtizedes múltja van a tagozatos képzésnek

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium a Nemzeti Tudósképző Akadémia területi központjaként működik, az elsők közt kapcsolódott be az NTA-programjába, sokáig hozzá tartozott Heves vármegye is. A középiskola tudósképzős programjain csaknem száz diák vesz részt, köztük sok a saját nebuló. Novemberben ez az intézmény lett az NTA hálózatának legjobb gimnáziuma.

Régóta van emelt szintű biológia- és kémiatagozatos képzése a Földes Ferenc Gimnáziumnak, de a speciális matematikaoktatás még ezeknél is nagyobb múltra tekint vissza az iskolában, a természettudományos szakosodásnak az teremtette meg az alapját csaknem 60 éve. „Ilyen képzést a fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumban indítottak először Magyarországon, másodikként itt kezdték azt meg. Ezt követően jelentek meg országszerte speciális matematikatagozatok, de még ma is kevesebb mint tíz iskolában működik ilyen. A természettudományos képzések a ’60-as, ’70-es, ’80-as években jelentek meg, abban az időszaknak indult el a mi biológia, kémia- és fizikatagozatunk is – mondja Fazekas Róbert, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. Az iskolában már ebben az időszakban működött országos szintű szakkör, ami a fizika diákolimpiára készítette föl a gyerekeket, később ezt a modellt követve indult el egy olyan tehetséggondozó képzés is, ami a kémiára fókuszált, és amely az egyetemi felvételire készítette fel a diákokat.

Matek és természettudomány

A képzési struktúra a ’90-es évektől változott meg, onnantól kezdve már nem csak speciális matematika, biológia, kémia és a fizikatagozat működött az iskolában, hanem mellette informatika is. A hagyományos négyosztályos képzés mellett beindult a hatosztályos is. „A négyosztályos rendszerben kétféle tagozatos osztályt indítottunk. Az egyikben a speciális matematika a fizikával volt párosítva, a másikban a biológia a kémiával. A félosztályos képzés sikeres volt, a diákjaink rendszeresen tagjai voltak a nemzetközi olimpiára készülő csapatoknak. Az OKTV ezen tantárgyainak döntőiben ma is jelen vannak a tanulóink, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez azért is fontos, mert a természettudományos tárgyak óraszámai folyamatosan csökkennek, de mi a régióban megőriztük vezető szerepünket azok területén. A tanáraink is felkészültek, folyamatosan képzik magukat a természettudományok terén, szakmai kapcsolatot ápolnak más iskolákban dolgozó kollégákkal is. A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziummal és az SZTE Gyakorló Gimnáziummal különösen jó a viszonyunk, mindkettő elkötelezett a természettudományos oktatás mellett. Ezek az iskolák nem csak versengenek, hanem támogatják is egymást annak érdekében, hogy a képzésük minél jobb legyen” – mondja Fazekas Róbert. A Földes több felsőfokú oktatási intézménnyel is jó kapcsolatot ápol, nemcsak a közeli Miskolci Egyetemmel, hanem a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel is. Az iskolából sok diák megy tovább a Semmelweis Egyetemre, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, az ELTÉ-re és a Budapesti Corvinus Egyetemre is. Az egészségtudományi képzések közül elsősorban az orvosiak és a gyógyszerészetiek népszerűek a diákok közében, a biológia és kémia tagozatosok többsége ilyen területen folytatja tanulmányait.

Észrevenni a tehetséget

A gimnázium régóta részt vesz az Arany János Tehetséggondozó Programban, és hat évvel ezelőtt, az elsők közt kapcsolódott be a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjába is. Egyik biológia-földrajz szakos tanára, Szentesi Csilla tagja volt annak a 16 fős vezetőtanári csapatnak is, amellyel a képzés országos szinten megindult. Az iskola jelenleg az NTA területi központjaként működik, közel száz diák vesz részt a programjain. „Összesen tíz iskolából érkeznek hozzánk gyerekek, közülük 20-25 saját diák. A többiek főképp Miskolcról – például a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból és a Herman Ottó Gimnáziumból –, jönnek, míg mások a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból, vagy éppen az ózdi József Attila Gimnáziumból. A környéken sok olyan iskola van, amely nagy múlttal rendelkezik, öröm a diákjaikkal dolgozni” – mondja Szentesi Csilla. Az iskola tudósképzős gyakorlatain egyszerre 20-25 fő vehet részt, és mivel a férőhelyek egy-két óra alatt betelnek, rendszeresen duplázni kell őket. Az ezeken végzett feladatok – például a gél-elektroforézis és a kromatográfia – olyanok, amelyekkel a középiskolai órákon alapesetben nem találkoznak a gyerekek. Vannak olyan informatikai és genetikai feladatok is, amelyek szintén nem részei a normál tanmenetnek. Nemrég például DNS-futtatással foglalkoztak, és arra is volt példa, hogy PCR-t használtak. Ezeket a módszereket a középiskolásoknak elméletben ismerniük kell, de élőben csak a Tudósképző Akadémia gyakorlatain találkozhatnak velük. Az NTA ilyen jellegű programjai jellemzően 2-3 órásak, minden hónapban egy-egy alkalmat jelentenek.

Szívvel, lélekkel

„Ezeket jellemzően pénteken tartom, mert akkor már kötetlenebb a hangulat, a diákok sem rohannak, nem izgulnak a következő nap miatt. A gyerekek már megszokták, hogy ezekre az alkalmakra külön is készülök, sütök süteményt, amit az óra végén fogyasztunk kell. A gyakorlatok után azokat eszegetve mindig beszélgetünk egy kicsit. Ez egyfajta plusz nekem, nagyon várják a diákok is” – mondja Szentesi Csilla. A gyerekek külső gyakorlatokon is részt vesznek, járhatnak például a teljes megyét ellátó miskolci kórház skill laborjába. Az intézmény a Debreceni Egyetem oktatókórháza, így orvosai, szakemberei nagyon felkészültek. Közülük többen a Földesben érettségiztek, így a gimnáziumra alma materként tekintenek. „Szeptemberben két alkalommal is fölkerestük az intézmény skill laborját. Azért kétszer, mert a programra annyira sokan jelentkeztek, hogy hasonlóan az iskolai gyakorlatokhoz, azt is meg kellett ismételni. A diákok januárban is mennek majd a laborba, akkor már gyakorlatra, ami azt jelenti, hogy nem csak megismerhetik, hanem használhatják is az eszközöket. A biológiatagozatos diákok már tavaly és tavalyelőtt is felkereshették ezt a helyszínt, érdeklődő akkor is bőven volt” – mondja a pedagógus. A Nemzeti Tudósképző Akadémia mentorai elméleti órákat is tartanak a Földes Ferenc Gimnáziumban. Ők elsősorban a Debreceni Egyetemről és a Szegedi Tudományegyetemről érkeznek, előadásaik hatalmas élményt jelentenek a diákoknak. A gyerekek nagyon szeretik ezeket az órákat, igen elkötelezettek. Mindent megtesznek azért, hogy később az egyetemi programba is bekerülhessenek, és a tudományos munkát hamar megkezdhessék.

2023.12.10.