2023. szeptember hónap legjobb diákja: Tálas Regő Áron

Főképp a pszichiátria és a kardiológia foglalkoztatja, de meglehet, hogy az egyetemen más tudományterület is felkelti az érdeklődését, és végül afelé fordul. Az viszont már most biztos, hogy jövőjét orvosként képzeli, szeretne mellette kutatni is. Tálas Regő Áronnal beszélgettünk, aki szeptemberben a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb középiskolai diákja lett.

Tálas Regő Áron jövőre érettségizik a Kecskeméti Református Gimnáziumban, a természettudományos tárgyak már régóta érdeklik. Tizedikes volt, amikor bekapcsolódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjába, amire biológiatanára, Lengyel Adrien hívta fel a figyelmét. „A 2021-es Nobel-díjas találkozón már részt is vehettem Szegeden, fantasztikus volt. Korábban el sem hittem volna, hogy ennyire komoly kutatókkal találkozhatok. Az eseményen Peter Doherty Nobel-díjas állatorvos és immunológus előadása gyakorolt rám nagy hatást. Meghallgattam a többi előadót is, az összkép pedig lesokkolt, nagyon intenzív volt mindaz, amit a kutatói munkáról megtudtam. A kép azt követően tisztult le, hogy az NTA programján keresztül közvetlenül is ráláthattam a tudomány világára” – emlékszik vissza a diák. Regő a legjobban a laborgyakorlatokat szereti, azokon belül a biokémiai teszteket. Persze kedveli az előadásokat is, de a gyakorlati munka – például amin ELISA tesztet végezhetnek – mindig jobban megérinti.

Mivel a Kecskeméti Református Gimnázium a Nemzeti Tudósképző Akadémia egyik területi központja, Regőnek a szakmai előadások és a laborgyakorlatok miatt nem igazán kellett utaznia. A területi alkalmakon maradéktalanul részt vett, beadott dolgozatainak teljesítménye 80 százalék feletti lett, ami szép eredmény. Az országos képzési központok programjain is jól teljesített, az Ifjú Kutatók nyári táborában pedig kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Regő már biztos abban, hogy felvételi jelentkezését orvostudományi karra adja be, dilemmája csak annyi, hogy Szegedet vagy Budapestet válassza-e. Mindkettő mellett és ellen vannak érvei, végleges döntését még nem hozta meg. Már a szakosodáson is gondolkodott, a legvonzóbbnak a pszichiátriát és kardiológiát tartja. „Korábban egyértelmű volt, hogy a legjobban az előbbi érdekel, de idén nyáron az NTA szegedi táborában részt vettem egy kardiovaszkuláris kutatócsoport munkájában. A program nagyjából egy hetes volt, nagyon érdekesnek találtam. Persze azt még nem tudhatom, hogy az egyetemen milyen területet választok, de abban már most biztos vagyok, hogy az orvosi munka mellett kutatni is szeretnék”.

2023.10.09.