2024. január hónap legjobb diákja: Szesztay Orsolya

„Az NTA programban a leginkább az tetszik, hogy részt vehetünk laborgyakorlatokon”

Sokáig nem tudta, mi érdekli, de amikor először tanult genetikát, egyértelművé vált, hogy a biológia, a jövőjét is úgy képzeli, hogy azon a területen kutat. Januárban Szesztay Orsolya, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tizenkettedikes diákja lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb középiskolai tanulója.

Szesztay Orsolya a Fazekas Mihály gyakorlógimnázium hatosztályos képzésére jár, általános tagozatra, de biológia fakultációra. A tárgy akkor keltette fel az érdeklődését, amikor kilencedikben először tanultak genetikát. „Ez a terület nagyon megtetszett, korábban ilyesmivel nem foglalkoztam. Tizedikben elkezdtem Erős-Honti tanár úr biológia szakkörére járni, egyre több témával megismerkedni. Az NTA képzésére tanár úr hívta fel a figyelmünket, ezt követően jelentkeztem a programba. A genetika mellett érdekelt a molekuláris biológia és a sejtbiológia is.” Ezekkel a tudományterületekkel Orsolya az NTA programjában részletesebben is megismerkedhetett, végezhetett például ELISA-tesztet, hallgathatott előadást az agykutatásról. Emellett boncolt sertésszívet, vesét és csótányt.

„Az NTA programban a leginkább az tetszik, hogy részt vehetünk laborgyakorlatokon is. Egy egyszerű biológia órán például nem szoktunk boncolni, de az NTA képzésén erre is nyílik lehetőségünk, dolgozhatunk rendszeresen mikroszkóppal.” Orsolya tavaly tavasszal részt vett a szegedi Nobel-díjas találkozón is, ahol találkozhatott Bruce Alan Beutlerrel. Az amerikai immunológus és genetikus 2011-ben vehette át az orvosi Nobel-díjat a veleszületett immunrendszer aktivációjában végzett kutatásaiért, megosztva Jules Hoffmann-nal és Ralph Steinmannal. „A kutató Szegeden immunológiai témában tartott előadást, ami nagyon tetszett, mellette pedig érdekesek voltak a Talentum-díjas kutatók előadásai is. Nyáron részt vettem az NTA egyhetes szegedi táborában is, ahol egyetemi labort kereshettünk fel. Ott dr. Sárközy Márta volta a mentorom, aki kutatóként a szívelégtelenséggel foglalkozik. Ő sokat mesélt nekünk erről a témáról, megmutatta a kutatás folyamatát és azt is, hogy ő miként dolgozik. Megnézhettük a laborállatokat, láthattuk, hogyan készül a szívultrahang, sőt még azt is, hogy az adatokat hogyan kell kielemezni.”

Orsolyát nem csak a tudás megszerzése vonzza, hanem a kihívások is. Biológiából például OKTV-zik, és az elmúlt két évben részt vett az Állatorvostudományi Egyetem országos állategészségügyi versenyén is. Csapattal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bionika versenyén is elindult, és részt vett az osztálytársaival Bolyai Csapatversenyen is. Idén érettségizik, a jövőjét pedig kutatóként képzeli biológiai vagy interdiszciplináris területen. BSc diplomáját Hollandiában szeretné megszerezni természettudományos területen, utána pedig szeretne mesterdiplomát, de az még kérdés, hogy hol.

2024.02.25.