„A kutatókra nagyon felnézek, fantasztikus az a munka, amit végeznek”
Most tizenkettedikes a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolában, a természettudományok pedig már kiskorától kezdve érdeklik, nevelőapjával otthon is végzett kísérleteket. A tavaly tavaszi Nobel-díjas találkozó adta meg neki a végső lökést, akkor lett számára egyértelmű, hogy kutatni szeretni. Gémes Hannával beszélgettünk, aki októberben a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb középiskolai diákja lett.
„A természettudományok már gyerekkoromban felkeltették az érdeklődésemet, a nevelőapámmal sokat kísérleteztünk otthon. Ő játékos feladatokkal szerettette meg velem az ilyen tárgyakat. Az iskolával is szerencsém van, mert sok a laborgyakorlatunk, ilyenen havonta legalább egyszer részt veszek. Ezek általában kétórás programok, nagyon érdekesek. Nemrég például restrikciós enzimekkel hasítottunk fág DNS-t. Sokat járunk Szegedre is, ott is szoktunk kísérletezni.”
Hanna figyelmét kémia és biológia tanára, Csaláné Böngyik Edit hívta fel a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjára, neki köszönhetően juthatott el tavaly a szegedi Nobel-díjas találkozóra. „Ez hatalmas élmény volt, remélem, a jövőben még több diák eljut rá az iskolánkból. A város sportcsarnokában gélelektroforézist is végezhettünk, azelőtt ilyet még nem csináltam. Legalább 50 asztal volt, ahol ezt az eljárást ki lehetett próbálni, nagy volt az érdeklődés.” A módszert elsősorban az analitikai kémiában használják a különböző részecskék elválasztására, a szegedi sportcsarnokban pedig az NTA több mint háromszáz középiskolás diákja próbálhatta ki tavaly. Hanna a konferenciát is érdekesnek tartotta, voltak témák – például a hirtelen szívhalál –, amelyeknek később külön utána is nézett.
„Előadásokat az akadémia nyári táborban is hallgathattunk, az szintén nagyon érdekes volt. Ott Varró András professzorral személyesen találkozhattunk, beszélgethettünk, kérdezhettük bármiről. A kutatókra nagyon felnézek, fantasztikus az a munka, amit végeznek.” Bár jövőre érettségizik, Hanna még nem tudja, hogy középiskola után hol folytatja tanulmányait. Leginkább a pszichológia érdekli, de szeretne kutatni is, attól semmiképpen nem szeretne elszakadni. „Az NTA nyári táborában szerencsére megtapasztaltam, hogy a kutatók élete sem csak a labormunkáról és a kísérletezésről szól, hanem a kutatási eredmények elemzéséről is. Engem ez is érdekel, a pszichológiában pedig mindenképpen megjelenik. A kutatópszichológusi pálya is vonzó számomra, lehet, hogy majd azt választom.”
2023.11.15.