Dr. Kőrösi Gréti: „A gyerekeket és a diákokat szeretni és tisztelni kell, és észre kell venni, hogy mi is sokat tanulunk tőlük”
Oktatott már Katarban és Las Vegasban, és volt óraadó a McDaniel College premedical kurzusán, ahol külföldi diákokat készítettek fel orvosi egyetemekre. Az NTA programjába is örömmel lépett be iskolájával, amely egy éve működik területi központként. Kőrösi Gréti, a budapesti Lauder Javne Iskola, biológia-földrajz szakos tanára Kiváló Szent-Györgyi Tanár díjat vehetett át a Nemzeti Tudósképző Akadémia vezetőitől.
Kőrösi Gréti az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán végzett biológia- és földrajzszakos tanárként, doktori fokozatát biológiából szerezte. „A természettudományok iránti érdeklődésemet édesanyámnak köszönhetem. Tatán éltünk, és rendszeresen sétáltunk a tóparton és a közeli erdőkben, közben pedig beszélgettünk az élet rejtelmeiről. Sokat számított az is, hogy édesapám állatorvos volt, akit mindig is vonzottak a kihívások, sokat utazott kutatóként, nagyon nyitott volt a világra. A tatai Eötvös József Gimnáziumban fantasztikus tanáraim voltak, akik inspiráltak, biztattak arra is, hogy versenyezzek. Földrajzból 11. osztályos koromban hetedik lettem az OKTV-n. Az emberek és a gyerekek szeretete szintén a szüleimtől és a tanáraimtól ered. Azt gondolom, hogy az oktatói munka receptje nagyon egyszerű: a gyerekeket és a diákokat szeretni és tisztelni kell, és észre kell venni, hogy mi is sokat tanulunk tőlük.”
A tanári diploma megszerzés után Kőrösi Gréti visszament alma materébe, és ott kezdte meg a munkát, Budapestre csak később költözött, amikor a férjével családot alapított. Először a Móricz Zsigmond Gimnáziumban dolgozott, és azzal párhuzamosan oktatott az akkreditált, amerikai diplomát adó McDaniel College premedical kurzusán. „Oda egy nagyon jó barátom hívott óraadónak. Fantasztikus évek voltak. Orvosi egyetemekre készítettünk fel külföldi diákokat, nagyon jó eredményeket értünk el, és nagyon jó visszajelzéseket is kaptunk.”
A doktori képzést Gréti abban az öt évben végezte el, ami alatt otthon volt gyesen a fiaival. „Akkoriban még nem volt PhD fokozat, később fogadták el annak, summa cum laude minősítéssel zártam. A tanári munkát már a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban folytattam, mert annak közelében építkeztünk, én pedig fontosnak tartottam, hogy közel legyek a fiaimhoz. Az itteni évek alatt jutottam el egy tanulmányútra is. Ez azzal kezdődött, hogy igazgatónő szólt, hogy lehet pályázni egy norvégiai szakmai útra. Kifejezetten olyan tanárok jelentkezhettek, akik tudományos területről érkeztek, és jól beszéltek angolul. Megnyertem a pályázatot, és Magyarországról egyedüliként tanulmányozhattam az ottani iskolarendszert. Voltunk Oslóban és Hamarban, bejártuk a norvég fjordokat is. Azt láttuk, hogy a gyerekeknek rengeteg szabadtéri programjuk van, projekteken dolgoznak, és ami a legfontosabb, élvezik az iskolai életet. Voltunk erdei iskolában, ahol például a „halak” volt a téma. Az óvodások halakat rajzoltak, papír akváriumokat készítettek, a nagyobbak már boncolták is a halakat, a program végén pedig halászlevet főztek, majd közösen fogyasztották el. Voltunk gleccser-projekten is, ahová ők rendszeresen jártak.”
Amikor a fiai már egyetemisták voltak, Kőrösi Gréti egy évet Katarban is élt, ahol egy angol iskolában tanított. „Talán a kíváncsiság és a gyerekkori családi indíttatás miatt, de mindig is tudtam, hogy ki kell magam próbálnom külföldön. Más tanítási módszerek, más tantervek, elvárások. Izgalmas év volt, sok tanulsággal. Ezt a fajta kimozdulást ajánlom minden nőnek, mert remek élmény, és nem utolsósorban nem kell házimunkát végezni.
A Lauderben kilenc éve dolgozik Gréti, Los Angelesbe és Las Vegasba is onnan ment ki egy cserediák-programnak köszönhetően. „Mi voltunk az előőrs, akik a kiutazás során tanulmányoztuk, hogy hova visszük majd a gyerekeket. Rengeteg helyen jártunk, voltunk a Grand Canyonban is, ami maga a csoda. A gyerekeknek mindkét városban órákat tartottam, nagyon élveztem. A legnagyobb megtiszteltetés az volt, amikor a program végén a diákok megkérdezték, miért nem maradok ott őket tanítani. Hát, mit ne mondjak, jólesett”.
Mivel Kőrösi Gréti minden új dologra nyitott, örömmel lépett be az NTA programjába is, hogy ott kollégájával, Paszternák Andrással esti kurzusokat tartson a gyerekeknek. „Iskolánk egy éve lett az NTA területi képzési központja, azóta járnak hozzánk gyakorlatokra a különböző budapesti iskolák NTA-s diákjai. Tőlünk mintegy 30 gyerek lépett be a programba. Szerencsénk van, mert ugyan komoly laborunk nincs, de van nagyon sok kiváló technikai eszközünk. Ilyenek például a VR szemüvegek, amivel virtuális boncolásokat végzünk, vannak modellek, és van egy csillagvizsgálónk is, amit össze tudunk kötni a biológiával. Az órákon sokféle gyakorlatunk van. Szoktunk mikroszkopizálni és boncolni, amihez kolléganőmmel mi szerezzük be a belsősségeket, például tüdőt, szívet. Van két saját előadásom is, az egyik a vérkeringésről és az immunrendszerről, a másik a szaporodásról és az egyedfejlődésről szól. Mivel Paszternák András kollégám az oktatói munka mellett az egyik vezetője a Csodák Palotájának, az utóbbi témához tudott szerezni egy demonstrációs ’szülő nő bábut’, ami remek szemléltető eszköz, az egyetemeken is ritkaság számba megy. A gyerekek rengeteget tanulnak annak segítségével is.”

2026.06.29.