Nobel-díjas tudós a Szegedi Tudós Akadémia élén

Nobel-díjas tudós a Szegedi Tudós Akadémia élén!

Bert SakmannBert Sakmann német fiziológus, aki 1991-ben kapott orvosi Nobel-díjat Erwin Neherrel közösen az egyedi ion csatorna működésének vizsgálatáért, a patch-clamp technika felfedezéséért, lett a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatója. Ebben a minőségében a Nobel-díjas tudós évente több alkalommal is Szegedre látogat majd. Feladatai közé tartozik az, hogy segítse a Szegedi Tudós Akadémia nemzetközi kapcsolatainak fejlődését, tapasztalatait átadva részt vegyen a tehetséggondozó program fejlesztésében, újabb Nobel-díjas tudósokat vonjon be a programba és rendszeresen találkozzon az SZTA ösztöndíjasaival, mentoraival, valamint a középiskolai tanárokkal. (Bert Sakmann életrajza a Szegeden járt Nobel-díjasok menüpontban található.)

A Szegedi Tudós Akadémia vezetése nagy örömmel fogadta, hogy a német kutató elvállalta ezt a felkérést, hiszen 75 év után ismét olyan intézménye lesz Szegednek, melyet Nobel-díjas tudós vezet. Szent-Györgyi Albert, az egyetlen olyan magyar tudós, aki itthon befejezett kutatásaiért vehette át 1937-ben a legrangosabb tudományos elismerést, 1940/41-ben volt a Horthy Miklós Tudományegyetem rektora.

Bert SakmannBert Sakmann számára nem ismeretlenek a szegedi orvosbiológiai képzés és a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány célkitűzései. A tudós részt vett és elő is adott azon a nagyszabású konferenciasorozaton, mellyel a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulóját ünnepelte 2012-ben.

Egy évvel később, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány megalakulása után ő volt az első Nobel-díjas, aki az Alapítvány meghívására Szegedre látogatott feleségével együtt. Számos programja közül Bert Sakmann már akkor az egyik legmarandóbb élményeként emlegette a középiskolásokkal való találkozást és kiemelte: milyen jó, hogy olyan laborok működnek az intézményekben, ahol a gyerekek kísérletezhetnek.

Ő volt szintén az első Nobel-díjas, aki részt vett az Alapítvány által szervezett Szent-Györgyi Talentum Díj átadó ünnepségén. A díjjal olyan fiatal kutatót ismernek el, aki tevékenységét Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan Szegeden fejti ki és eredményeit is itteni kutatásaival éri el. Először ezt a díjat Papp Balázs, az Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának fiatal biológusa kapta, aki a rendszerbiológia területén ért el kimagasló eredményeket.
Bert Sakmann (Bert Sakmann 2013-as szegedi látogatásakor készült filmek itt tekinthetők meg.)

Bert Sakmann a tervek szerint 2016 májusában látogat ismét Szegedre, akkor már a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatójaként.

Hegyi Péter professzor, az SZTA programigazgatója azt a hírt, hogy újból Nobel-díjas állhat egy szegedi intézmény élén, 2016. február 12-én Szeged Város Közgyűlése előtt jelentette be hivatalosan. Előadásában ismertette az SZTA célkitűzéseit, terveit, pénzügyi hátterét. A város képviselői pedig egyhangúlag úgy döntöttek, felhatalmazást adnak Szeged önkormányzatának, hogy a város és a tehetséggondozó program, illetve a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvánnyal való szorosabb együttműködést előkészítsék.

Hegyi Péter professzor előadása a szegedi közgyűlés előtt itt tekinthető meg.

A közlemény az SZTA Kuratóriumának nevében Varró András kuratóriumi elnök és Hegyi Péter kuratórium titkára tájékoztatása alapján készült.

2016.02.16.

Vissza