Szent-Györgyi Nemzetközi Mentorok

 

Szent-Györgyi Nemzetközi Mentor lehet valamely külföldi kutatóműhelyben tevékenykedő kutató, aki komoly nemzetközi reputációval bíró tudományos tevékenységet folytat, saját kutatócsoportot vezet, eredeti kísérletes munkákkal foglalkozik, eredményei nagy presztízsű tudományos lapokban jelennek meg, valamint tudományos és kutatási kapcsolatban van (vagy tervezi annak kialakítását) az NTA valamely Szent-Györgyi Mentorával.

 

Főbb feladataik:

  • bekapcsolódnak az NTA tehetséggondozó tevékenységébe, melyet térítésmentesen látnak el

  • magyarországi tartózkodásuk során előadás(oka)t tartanak az NTA egy vagy több Tudományos Műhelyében és megbeszéléseket folytatnak az NTA Hallgatóival

  • vállalják, hogy a Hallgatókat saját laboratóriumukban, kutató műhelyükben fogadják, így a fiatalok nemzetközi kapcsolati rendszere is fejlődhet

 

Bekerülés:

A nemzetközi mentorok beválasztása korábbi tudományos munkásságuk alapján történik. Felkérésükről az Egyetemi Képzési Program és az Alapítvány vezetői közösen döntenek.

 

Juttatás:

  • Magyar együttműködő partnere (Szent-Györgyi Mentor) látogatásához kapcsolódó bizonyos költségek átvállalása, amennyiben az országban tartózkodása alatt a Szent-Györgyi Hallgatóknak legalább egy alkalommal előadást tart

  • Tehetséges fiatalok biztosítása a laboratóriumába

 

Nemzetközi mentoraink: