„Az egészségügy azért is vonz, mert szeretek segíteni az embereknek, és ott azt megtehetem”
A természettudományok már régóta érdeklik, és mivel édesanyja ápoló, az egészségügyre is közeli rálátása van gyerekkora óta. Rendszeresen indul versenyeken és rendkívül szorgalmas, junior mentorként pedig az NTA-s társakat is segíti eligazodni a laborban. Áprilisban Bíró Panna, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium tizenegyedikes tanulója lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb diákja.
Bíró Panna kilencedikesként lépett be az NTA programjába kémiatanára, Csaláné Böngyik Edit invitálására. A pedagógus, aki az iskolában a tudósképzős foglalkozásokat vezeti, azóta biológiát tanít az osztályának. „A programban az fogott meg, hogy nagyon innovatív, és enged jobban elmélyedni a tudományban. Az is vonzott, hogy a képzés részeként elmehettünk egy boncolásra. A természettudományok már kiskoromban közel álltak hozzám, és érdekelt az egészségügy is. Már óvodában eldöntöttem, hogy olyan területen szeretnék dolgozni, ami ezekhez kapcsolódik. Ebben szerepet játszott, hogy anyukám egy sürgősségi osztályon főnővér, így az orvoslásra és a gyógyításra az átlagosnál nagyobb rálátásom volt, megismerhettem ennek a területnek a pozitív és negatív oldalait, folyamatait. Az egészségügy azért is vonzott, mert az embereknek nagyon szeretek segíteni, és ott azt megtehetem. Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem orvosi karán szeretném folytatni. Még nem tudom, mire fogok szakosodni, de a leginkább a sürgősségi orvostan és a szívsebészet érdekel.”
Bár az érdeklődése kiskora óta adott volt, a természettudományokat az NTA-s képzések még közelebb hozták Pannához. Iskolájában sokféle laborgyakorlatot végezhetett, megismerhette például az Elisa-teszt és a gélelektroforézis működésmódját. „Az egyik legjobb élményem az volt, amikor tizedikesként elmehettünk az NTA egyik országos képzési központjába – a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba –, és ott baktériumtranszformációt és PCR-tesztet is végezhettünk. Ott kaptam kedvet ahhoz, hogy a későbbiekben majd kutatómunkát is végezzek az orvoslás mellett. Komoly motivációt jelentett számomra az is, hogy már három alkalommal részt vehetettem a szegedi Nobel-díjas találkozón. Ezek az események remek lehetőséget adnak arra, hogy tudósokkal találkozhassunk. Az egyik konferencián abban a szerencsében is részünk volt, hogy amikor a nap zárásakor a tanárunkat vártuk, összetalálkoztunk Hegyi Péter professzorral, aki meghívott bennünket egy beszélgetésre, amelyen Shahrokh Shariat professzort közvetlenül is kérdezhettük. A vele való beszélgetés egészen intenzív volt, komoly hatást gyakorolt rám. Fantasztikus volt, ahogy elmesélte nekünk az élményeit, és megtudhattuk, mekkora tudás és mennyi munka van mögötte.”
Panna az NTA programjában junior mentorként is részt vesz, ami azt jelenti, hogy a rendezvényeken és a foglalkozásokon segíti a társakat. Arra is volt már példa, hogy segítette laborgyakorlatok megtartását. Egy éve az egyik társával Elisa-tesztet is végezhetett két csapattal egy konferencián. Szívesen részt vesz biológiaversenyeken is, indult például az OKTV-n, a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen és a Dr. Szentágothai János Biológiaversenyen. Az ilyen eseményeken soha nem az motiválja, hogy nyerjen, hanem az, hogy bővítse a tudását és tapasztalatot szerezzen, ha pedig hibázik, akkor abból tanuljon. Az OKTV-ben is ez vonzza leginkább, hiszen annak a második fordulója már olyan tudást igényel, ami nem része a normál tananyagnak.
2025.05.27.