Kiváló Szent-Györgyi Tanár díj: Viziné Bencsik Erika

Viziné Bencsik Erika: „Fantasztikus volt, amikor az egyik korábbi diákom Szent-Györgyi hallgatóként tartott Szegeden előadást”

Az indulás óta lelkesen és fáradhatatlanul kíséri tanulóit az NTA-s konferenciákra, előadásokra és kórházi látogatásokra. Diákjai kiemelkedően nagy számban vesznek részt a programban, és tanulnak tovább természettudományos irányokban. Viziné Bencsik Erika, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium biológiatanára Kiváló Szent-Györgyi Tanár díjat vehetett át a Nemzeti Tudósképző Akadémia vezetőitől.

A tanári pálya nem volt mindig egyértelmű Viziné Bencsik Erika számára, gyerekként egyedül abban volt biztos, hogy szereti a biológiát és a természetet. „Egy kicsi faluban, Adácson nőttem fel, majd Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban érettségiztem. Mátrai lányként rengeteget túráztam, el sem tudtam képzelni az életemet anélkül. Érettségi után a Debreceni Egyetemre jelentkeztem, és biológia-fizikatanári szakon kezdtem meg a tanulmányaimat. Az egyetemi évek alatt kiderült, hogy a fizika nem áll hozzám olyan közel, így harmadévben leadtam, és felvettem helyette a molekuláris biológiát. Így szereztem ’97-ben biológiatanári diplomát, majd ’99-ben mikrobiológusit.” A végzés után Viziné pár hónapot egy laboratóriumban dolgozott, de egyből váltott, amikor a Bocskai István Gimnáziumban lehetőséget kapott arra, hogy elhelyezkedjen ott biológiatanárként.

„Tudtam, hogy az iskola fantasztikus és több mint 400 éves múltja van, és hogy egykor ott volt rektor Diószegi Sámuel. Ehhez jött hozzá, hogy a tanári pályát amúgy is ki akartam próbálni. A váltást soha sem bántam meg, máshova azóta sem vágytam. Persze a mikrobiológiát teljesen nem engedtem el, hiszen az valamilyen szinten része a biológiának. Kezdetben a gyerekeknek tartottam belőle szakkört is, amin egyszerű kísérleteket és mikroszkópos vizsgálatokat végeztünk. A diákok nagyon szerették, ami megerősített abban, hogy a tanári pályán maradjak. Magát a szakkört csak azért hagytam abba, mert egyre több feladatot kaptam. Tartottam például fakultációkat és lett saját osztályom, ami szintén plusz teendőket adott. Ma ez már nincs, de korábban részt vettem az egyetemi felvételi bizottság munkájában is.”

Gondozni a tehetséget

A tehetséggondozással Viziné azt követően kezdett el kiemelten foglalkozni, hogy megszületett a kisfia. „Vele három évig voltam otthon, és amikor visszamentem dolgozni, vállalni kezdtem azzal kapcsolatos feladatokat is. Azóta minden évben van emelt szintű érettségire készülő csoportom, velük külön foglalkozom. A természettudományokat igyekszem közel hozni az alsóbb évfolyamokhoz is, igyekszem velük is megszerettetni a természetet. Ilyen szempontból előny a nyolcosztályos tagozat, ahol már az ötödikesekkel is foglalkozhatunk. Ők mindig lelkesek, kitartóan dolgoznak az órákon, indulnak versenyeken. Iskolánk ökoiskola, és ahhoz kapcsolódóan környezetvédelmi, természetvédelmi tevékenységet is végzünk a diákokkal, amit ugyancsak élveznek, ahogyan a robotikai foglalkozásokat is. A gyerekeket nyelvtanulásra is biztatom, amit könnyít, hogy remek nyelvtanáraink vannak, és iskolánkban működik nyelvvizsgaközpont is.”

A pedagógus fontosnak tartja a pályaorientációs hetet is, amit az iskolában minden évben megtartanak. Ezen alkalmakkor a gyerekeket igyekeznek cégekhez is bejuttatni, hogy ott szétnézhessenek, tapasztalatokat szerezhessenek. Az eseményre meghívnak korábbi tanulókat is, akik többségükben másodéves egyetemisták. „Az ő jelenlétük azért jó, mert hitelesen tudnak beszélni tapasztalataikról, pályájuk alakulásáról. Fel tudják készíteni a végzősöket arra is, hogy érettségi után mire számítsanak. Külön öröm, amikor olyan egykori diákok jönnek vissza az iskolánkba, akik maguk is a tanári pályát választották, és a gyakorlati időszakukat nálunk töltik. Sőt vannak olyanok is, akik ma már kollégaként tagjai a tantestületnek.”

Évtizedes kapcsolat

Viziné az NTA programjába közel tíz éve kapcsolódott be, akkor járt először diákjaival Nobel-díjas találkozón, és elkíséri őket arra azóta is minden alkalommal. Mellettük van az NTA-s előadásokon és a skill laborban is, amikor pedig új diákok regisztrálnak a programba, velük tart a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban zajló laborgyakorlatokra. „A programban pillanatnyilag több mint harminc diákom vesz részt. Ez annak köszönhető, hogy Gőz József tanár úr területiközpont-vezetőként mindenkinek megadja a lehetőséget, és szükség esetén több foglalkozást is tart.” Viziné büszke arra, hogy tanítványai nagy számban érdeklődnek a természettudományok iránt, és az érettségi után sokan választják az orvosi, gyógyszerész és biológusi pályát. Arra a volt diákjára különösen büszke, aki az érettségi után Szent-Györgyi hallgató lett az egyetemen.

„Ő Debreczeni Dorina, akinek az adott nagy lökést, hogy 2019-ben meghallgatta Szegeden Erwin Neher előadását. Dorina az érettségi után a Semmelweis Egyetem orvostudományi karán folytatta tanulmányait, és egyből megkezdte ott a kutatómunkát. Azóta is lelkesen dolgozik, már több cikke is megjelent. Hatalmas öröm volt, hogy megtudtam: pár éve Hónap hallgatója díjat is átvehetett az NTA képzésében. Az is fantasztikus volt, amikor az egyik évben kiderült, hogy előadást tart a szegedi Nobel-díjas találkozón. Fantasztikus volt látni őt ilyen szerepben.” Viziné diákjainál ma is gyakori, hogy az NTA-s képzés követelményeit nemcsak teljesítik, hanem meg is toldják. Tavaly decemberben három diákja például előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémia debreceni területi bizottságának székházában. Az ilyen megmozdulások mindig kedvesek a pedagógus életében, mert mutatják a diákok elkötelezettségét.

2026.02.24.