SZTA logo
NTA logo

A SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA ÁTALAKULÁSA NEMZETI TUDÓSKÉPZŐ AKADÉMIÁVÁ

A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány 2013-ban létrehozott Szegedi Tudós Akadémia Programja az évek alatt felsorakoztatott eredményei alapján elérkezett oda, hogy az Alapítvány nevének változását követően (Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány) minden humán élettudományi felsőoktatással rendelkező város (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged) bevonásával 2021. szeptembertől országos Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) programmá bővüljön Magyarország Kormányának támogatásával.

A program rövid távú célkitűzése továbbra is az orvosbiológiai kutatások iránt érdeklődő tehetséges fiatalok felkarolása, tudományos munkájuk támogatása, a tudós életpálya modell vonzóvá tétele, és hosszabb távon a fiatal kutatók Magyarországon tartása.

 

A NEMZETI TUDÓSKÉPZŐ AKADÉMIA ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA

Az Alapítvány által létrehozott – a program elindulásakor - Szegedi Tudós Akadémia, majd 2021. szeptemberétől Nemzeti Tudósképző Akadémia oktatási folyamatainak egyik lényeges újszerűsége, hogy a kutatásban tehetséges diákokat középiskolás koruktól kezdve vezeti végig a tudóssá válás lépcsőfokain.

A 7 Országos, és a 21 Területi Képzési Központ

A 7 Országos, és a 21 Területi Képzési Központ

 

A gimnazisták képzése 7 Országos Képzési Központban (OKK) (Debrecenben, Gödöllőn, Hódmezővásárhelyen, Pécsen, Szombathelyen és Szegeden két intézményben), valamint 21 Területi Képzési központban (TKK) zajlik.

A TKK-okat a Szent-Györgyi Vezető tanárok irányítják, akiknek legfőbb feladata azon középiskolás diákok felkutatása és mentorálása az adott régióban, akik kiemelten érdeklődnek a természettudományok iránt és a későbbiekben esetlegesen a kutatói életpályát szeretnék választani.

A Vezető tanárok által szervezett rendszeres elméleti és gyakorlati képzésekhez az Akadémia folyamatosan biztosítja a szakmai hátteret.

Az NTA Tudományos Műhelyei

Az NTA Tudományos Műhelyei

Az egyetemisták képzése 4 városban (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged), hat Tudományos Műhelyben, az ország legjobban felszerelt laboratóriumaiban, a legkiválóbb mentorok (ún. Szent-Györgyi Mentorok) szakmai felügyeletével történik. Minden műhelyben egy mentori csoport várja a hallgatókat, akik az egyetemi tanulmányaikkal együtt a kutatómunkát is megkezdik. Az egyetemistákat oktatási oldalról egyéni tanrenddel is segítjük, így a kutatómunkához szükséges laboratóriumi jelenlétet a hallgatók önállóan tudják megtervezni. Természetesen a magas színvonalú kutatói tevékenység nem mehet az oktatási kötelmek rovására.

A Szent-Györgyi Mentorok munkáját egy közel 60 főből álló nemzetközi mentori csoport is segíti, amely a legkiválóbb kutatókból – köztük több Nobel-díjas – áll.

Az NTA első kollégiuma Szegeden került kialakításra, melyet a hallgatók a 2022/23-as tanévtől vehetnek igénybe.

 

Bert Sakmann Kollégium

Az Akadémia célja, hogy a magas szakmai elvárásokhoz a körülmények is igazodjanak, és a programban részt vevők egy komolyan motiváló, színvonalas környezetben nyerjenek elhelyezést.

Ez az elképzelés Szegeden már megvalósult, 2022 tavaszán átadásra került az NTA első kollégiuma, a Bert Sakmann Kollégium. Több diákszoba mellett egy nemzetközi mentorszoba is helyt kapott, ahol a Nobel-díjas és más, nemzetközi hírű mentorok kényelmesen időzhetnek a fiatalok társaságában. Továbbá kialakításra került egy közösségi és oktatói tér, ahol az Akadémia hallgatói részére kulturális programok, szakmai fórumok, tréningek kerülnek megszervezésre.

Az Akadémia célja, hogy széles látókörű, művelt értelmiségieket neveljen, akik kiemelkedő szakmai tudásukon túl is hasznos tagjai lesznek a társadalomnak.

Dr. Bert Sakmann professzor 2022. nyarán az Akadémiának adományozta Nobel-díj érmének és diplomájának eredeti másodpéldányát, mely a Róla elnevezett kollégiumában került kiállításra az ott lakó diákok és a látogatók örömére.

 

A Nemzeti Tudósképző Akadémia története:

A Nemzeti Tudósképző Akadémia története PDF formátumban >>

 

A Szegedi Tudós Akadémiáról bővebben itt olvashat:

A Szegedi Tudós Akadémia Programja PDF formátumban >>

 

Szegedi Tudós Akadémia

A Szegedi Tudós Akadémia bemutatkozása a Szegedi Közgyűlés előtt