Kiváló Szent-Györgyi Hallgató díj: Zsoldos Tamás
Zsoldos Tamás: „Vizsgálatunk eredményei hozzájárulhatnak a memóriafolyamatok jobb megértéséhez”
Kutatómunkája során az agytörzsből az agykéregbe vetítő pályarendszereket és azok szerepét vizsgálja a memóriaképződésben és a tanulásban. Már elsajátított számos neurobiológiai és viselkedésvizsgálati módszert, tavaly pedig társszerzős cikke jelent meg egy rangos folyóiratban. Zsoldos Tamás, a Semmelweis Egyetem orvostudományi karának harmadéves hallgatója Kiváló Szent-Györgyi Hallgató díjat vehetett át a Nemzeti Tudósképző Akadémia vezetőitől.
Zsoldos Tamás már gimnazistaként érdeklődött a természettudományok iránt, elsősorban az idegtudományok vonzották. Elkezdett versenyezni is, tizenkettedikes korában pedig megkereste későbbi mentorát, Nyíri Gábort. A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatócsoport-vezetője szívesen fogadta laborjában, így a kutatómunkába már az egyetem előtt belekóstolhatott. „Mivel a középiskolát Győrben, a Kazinczy Ferenc Gimnáziumba végeztem el, abban az időszakban még minden alkalommal külön kellett elutaznom Budapestre. Az NTA programjára a mentorom hívta fel a figyelmem, és mivel motivált voltam, be is adtam rá a jelentkezésem az egyetem első évében. A kutatómunkám a memóriafolyamatokhoz kapcsolódik, amelyeket mindig is érdekesnek tartottam. Foglalkoztatott, hogy miképp tudunk emlékezni, és hogy az agyunk hogyan tudja befolyásolni azt. Az ezzel kapcsolatos fősodorbeli elképzelést, ami szerint ebből a szempontból az agykérgi területek a legfontosabbak, a mentorom osztotta meg velem. Neki köszönhetően tudtam meg, hogy az agytörzs az, ami aktívan és gyorsan képes befolyásolni azt, hogy miképp emlékezünk dolgokra. Ez a terület nemcsak azért felel, hogy valamire jól, míg másra kevésbé jól emlékezünk, hanem egyebek mellett azért is, hogy össze tudjunk kötni olyan eseményeket, amelyek időben nem egyszerre történtek. Nagyon tetszett, hogy az agytörzsünk ennyi mindenre képes, így örültem, hogy annak működését kutathatom.”
Tamásnak a kutatómunka megkezdése előtt el kellett sajátítania azokat a neurobiológiai és viselkedésvizsgálati módszereket, amelyeket később alkalmaznia kellett. Ez nem volt egyszerű, ezek ugyanis soklépcsősek, és eléggé bonyolultak. „Mi a kutatáshoz egérmodelleket használunk, méghozzá olyanokat, amelyeknél optogenetikai módszerekkel fényérzékennyé tudunk tenni bizonyos sejteket, sejtcsoportokat. Ez teszi lehetővé, hogy azok működését időnként fénnyel tudjuk aktiválni, vagy éppen gátolni. Komoly munka kitalálni, hogy ezt melyik agyterületen érdemes megtenni, illetve hogy milyen beállításokkal.” A viselkedéskísérleteknek a kivitelezése sem egyszerű, ott is figyelni kell sok dologra. Tamás például két év után, tavaly ősszel végzett először ilyet egyedül az elejétől a végéig.
Egerek és emberek
„Ez a munka egy külső szemlélő számára triviálisnak tűnhet, de valójában nagyon nehéz. Folyamatát a leginkább Pavlov kísérletéhez lehetne hasonlítani, aki látszólag nem tett mást, mint megrázta a csengőt, aminek hatására a kutyák elkezdtek nyáladzni. Mi hasonló módon dolgozunk az egerekkel, de nem mindegy, hogy ehhez hogyan készítjük elő a terepet, hogyan állítjuk be a kamerákat és a lézerfényeket. Ha hibázunk, akkor az egerek megijednek, és nem úgy viselkednek, ahogy kell. A vizsgálataink során főleg memóriához, félelemhez és szorongáshoz kapcsolódó paradigmákkal foglalkozunk, azt vizsgáljuk, hogy ezeknél hogyan befolyásolja az egerek viselkedését egyes sejtek aktiválódása vagy gátlása. Érdekes megtapasztalni, hogy ez mennyire hat a modellállatok magatartására, illetve arra, hogy mennyire emlékeznek adott eseményekre.” A vizsgálat végső célja az, hogy a kutatók megértsék, egereknél milyen az agytörzs és a memória kapcsolata, és később megnézzék, hogy azt miképp lehet emberre vonatkoztatni.
Tavaly Tamás már társszerző lehetett egy olyan cikkben is, ami a rangos Journal of Neuroscience folyóiratban jelent meg. Ebben a kutatócsoport azt vizsgálta, hogy az emberi hippokampuszban (ez a memóriáért felelős agyi terület) milyen számban vannak jelen a különböző gátlósejtek. „Ezek mennyiségét rágcsálókban már korábban is ismertük, de embernél nem volt erről semmilyen adat. Itt kiderült, hogy az emberi agyban sokkal több van abból a fajta gátlósejtből, ami azért felelős, hogy a gátlósejteket gátolja, úgymond szabályozza. A kutatással az volt a célunk, hogy a későbbi modellezőknek készítsünk egy minőségi adatbázist, ami segíti nemcsak annak a megértését, hogy a rágcsálók agya hogyan működik, hanem azok adatait felhasználva annak vizsgálatát is, hogy miképp működhet az emberi agy és az emberi memória.”
Túl a labormunkán
Tamás tavaly az egyetemi TDK-n is jól szerepelt, előadásával a második helyen végzett. „Ott a témám az agytörzs medián raphe nevű régiójához kapcsolódott. Ennek területén serkentő idegsejtek vannak, amikről tudjuk, hogy a negatív élményekre aktiválódnak, és a hippokampuszban szép, specifikus rostozattal rendelkeznek. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy ott mit csinálhatnak, milyen szerepük lehet az élmények feldolgozásában, az azokra való visszaemlékezésben. Ezt tisztázandó viselkedési és anatómiai kísérleteket terveztünk, az előadásomban ezeket mutattam be. Ennek a vizsgálatnak az eredményei várhatóan hozzájárulnak majd a memóriafolyamatok jobb megértéséhez.” Tamás a kutatásról egy posztert is készített, amit tavaly bemutatott a Korányi Frigyes Tudományos Fórumon, és ott elnyert vele egy Nemzet Fiatal Tehetsége pályázatot. Év végén a Nobel-díjasok és tehetséges diákok szegedi találkozóján is tartott előadást. Ott a memória szabályozósejtjeiről beszélt a hallgatóságnak.
Tamás tagja a Korányi Frigyes Szakkollégiumnak is, ami sokat jelent számára nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. „Ott vannak, akikkel futni járok, akiktől tanulhatok és akiket én is taníthatok. Olyan emberek vannak ott, akik akkor is jelen vannak, amikor éppen minden összedőlni látszik. Egészen fantasztikus az ottani közösség. Nagyon szeretem a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet légkörét is, az is egy végtelenül jó hangulatú hely, ahol rengeteget nevetünk és beszélgetünk a munkatársakkal, eljárunk együtt futni, vagy adott esetben kocsmázni. Ez fontos, mert az élet nem szólhat kizárólag a tanulásról és a kutatásról.” Tamás már gondolkodik a jövőről is, azt tervezi, hogy először befejezi az egyetemet, a PhD képzést pedig csak azt követően kezdi el. Annak négyéves időszakában kizárólag a kutatásra szeretne fókuszálni, és csak utána szeretne dönteni arról, hogy milyen irányba megy tovább. A szakorvosi területek közül a neurológiát érzi magához a legközelebb, de nem áll tőle távol az idegsebészet sem. Nem zárja ki, hogy klinikumban dolgozik majd, de jelenleg a legjobban a tudományos munka érdekli.
2026.01.28.